Ars Poeticám

Hiszek az egyetemes művészetben.
A jó művészi produktum önmagáért beszél. Sugárzása van, lebilincsel, nehéz tőle megszabadulni. Mindezt tudva, abban a reményben dolgozom, hogy nekem is sikerül az utókorra egy pár jó munkámat hátrahagyni. Biztos vagyok abban, hogy az idő csak azt menti meg, aminek vonzó ereje van. Az olyan munka, ami taszít, az elveszik.
Az emlékmű szobrokról röviden.
Már gyerekkorom óta a köztéren felállított szobrok, a monumentális plasztikák vonzottak igazán. Testreszabottnak érzem a nagy feladatot, amikor dolgozom rajta. Ilyenkor önmagamra találok, és az alkotás boldog öröme fölvillanyoz, de meg is nyugtat, még akkor is, amikor sok elvárásnak kell megfelelni.
A köztéren elhelyezett szobrok tömegekhez szólnak. Igyekeztem a mai értelmezéssel a nagy kultúrákból azt a formát (realizmust ) átmenteni, amivel közérthetővé teszem magamat és a művészet folyamatosságában egy láncszem lehetek. Az ilyen realizmus mindig is életet, erőt adott a művészetnek. Munka közben receptet senki sem ad, mi módon szülessen jó szobor, egy-egy alkotás minőségét műszerekkel mérni nem lehet.
A művészi produkció elsősorban tehetség dolga. Megítélésénél, ha van vonzóereje, a kíváncsiskodót csak nehezen engedi el. Ez a jelzés a legjobb bírálat a minőség megítélésére.

<<vissza